A Covid járvány miatt picit beszorultunk a lakásba, így több időnk marad „beszélgetni”. Ezért is indítottam el ezt a kérdezz – felelek lehetőséget, hogy mire újra találkozunk, mindenre választ kaphass.
Az első kérdés a csapattól, hogy miért a Pilates-t választottam?
Ezen kérdés megválaszolásához kicsit vissza kell menni az időben.
Gyerekkoromban szüleim próbálkoztak a sport megszerettetésével. Viszonylag kevés sikerrel. Eveztem, lovagoltam, tornáztam, karatéztam és még ki tudja, milyen sportágakat próbáltam ki. Majd felnőtté kezdtem válni, önállósodni, anyává váltam és a sport teljesen eltűnt az életemből.
A terhességem nem volt zökkenőmentes és hosszú évekig hagyott nyomot bennem és a testemen is.
Begyepesedett anyukaként a szomszéd leányzó volt az össz beszélgetőpartnerem, aki egyik délután elhívott egy Pilates edzésre.
És itt kezdődött minden. Egy szép novemberi estén.
Sosem felejtem az elsőt! Első 10 percben már ki szerettem volna szaladni a teremből. A partra vetett hal effektus. (Ezt a kifejezést már tőletek is hallottam és szó szerint, tényleg ilyen vergődős az érzés az első órán)
Óra után, hazafelé azon őrlődtem, hogy „tök béna vagyok”/ „mintha nem fájna annyira hátam, ezt el sem hiszem” érzések között. És csak ez után jön az egész legnehezebb része: elinduljak e legközelebbi edzésre?
Igen! Elmentem a 2. órára is.
Itt indult el a lavina. Függővé váltam. Függővé a Pilates-től, mert már pár edzés után megváltozott velem a világ. Enyhültek az ízületi panaszaim, kiegyensúlyozottabbá váltam és újra embernek, nőnek kezdtem magam érezni. Új társaságba keveredtem, új kapcsolatokat teremtett a helyzet, megváltozott az életem. Jött Pilates és jött vele a sport szeretete, a nyitottság egyéb sportok iránt is.
Másfél év rendszeres edzésre járás és egy motiváló Pilates instruktor mellett, szerelembe estem a sport iránt. Életem során az első (na jó, karatézni imádtam) olyan mozgásforma ez, amit tényleg szívből művelek.
Elhivatottá váltam és meg szerettem volna mutatni a világnak, hogy van élet a hátfájás, a betegen átélt várandóság és hormonproblémák, a sok plusz 10 kg felesleg után is.
Belevágtam az oktató képzésbe.
Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a választ a kérdésre, akkor azért pont a Pilates, mert hiszem, hogy mindenki számára hasznos és elengedhetetlen sport, amit minden emberhez el kellene juttatni a testi és mentális egészégük érdekében.
Ha van kérdésed, tedd fel bátran! Lehet, mások is épp ezen a kérdésen gondolkodtak.

