„A jó edzés hozzáad valamit az életedhez”

Hogyan került az életedbe a mozgás, és mikor döntötted el, hogy nemcsak magadnak, hanem másoknak is szeretnéd tanítani?

A mozgás gyerekkorban volt része az életemnek, majd több évtized után vált újra azzá a Pilates által. Az út, ami a Pilateshez és az oktatáshoz vezetett, nem egyik napról a másikra alakult ki. Ahogy egyre többet tanultam a testről és egyre tudatosabban kezdtem mozogni, rájöttem, mennyire más érzés úgy mozogni, hogy valóban értem is, mi történik közben.

Egy ponton már nemcsak az érdekelt, hogy én mit tudok kihozni a saját testemből, hanem az is, hogyan tudom ezt a tudást másoknak átadni. Szerettem volna megmutatni, hogy a mozgás nem büntetés, nem teljesítménykényszer, és nem arról szól, mennyire tudod meghajtani magad — hanem arról, hogy jobban érzed magad a saját testedben. A Core12 tulajdonképpen ebből a gondolatból nőtte ki magát.

Mi az, amit ma már edzőként egészen másképp látsz a testről és a mozgásról, mint amikor elkezdted?

Talán azt, hogy a test sokkal okosabb annál, mint amennyire hajlamosak vagyunk annak tekinteni. Régen könnyebb volt egy gyakorlatot egyszerűen jól vagy rosszul végrehajtani. Ma sokkal inkább azt nézem, hogy miért úgy mozog valaki, ahogy. Mit kompenzál? Hol nincs elég stabilitása? Hol túl feszes? Hol nem érzékeli egyáltalán, hogy mit csinál?

Azt is megtanultam, hogy nem mindig az erősebb a jobb. Néha az a legnagyobb fejlődés, amikor valaki megtanul egy mozdulatot kisebb erőlködéssel, jobb kontrollal és nagyobb tudatossággal végrehajtani.

Miért éppen ezt a mozgásformát választottad? Mi az, amit tud, amit más mozgásformák nem adtak meg neked?

A Pilatesben azt szeretem a legjobban, hogy egyszerre dolgozik az erőn, a stabilitáson, a mobilitáson, a koordináción és a testtudaton — nem egyetlen dolgot akar fejleszteni. És talán ennél is fontosabb, hogy megtanít figyelni: nem lehet igazán „csak úgy” végigcsinálni egy Pilates órát, folyamatosan kapcsolatban kell lenned a testeddel.

Szeretem azt a szemléletet, hogy nem az a cél, hogy mindenáron elfáradj. Lehet egy óra nagyon kemény úgy is, hogy közben nem érzed, hogy szétszedted magad.

Mit figyelsz meg először egy vendégen, amikor belép hozzád egy órára?

A mozgását — még akkor is, ha éppen csak besétál az ajtón. Hogyan áll meg, hogyan ül le, hogyan veszi le a cipőjét, hogyan fordul meg. Rengeteg információ van ezekben az apró mozdulatokban.

Persze azt is figyelem, milyen állapotban érkezik. Van, aki fáradt, van, aki feszült, van, aki tele van energiával, és van, aki már előre azt mondja, hogy „én ezt biztosan nem fogom tudni”.

Mi az a tipikus hiba, amit új vendégeknél a leggyakrabban látsz?

Hogy túl sokat akarnak csinálni. Erősebben, nagyobb mozdulattal, gyorsabban — mintha a teljesítmény attól lenne nagyobb, hogy mennyire szenvedünk közben. Pedig a Pilatesben és általában a tudatos mozgásban sokszor pont az ellenkezője igaz: a kisebb, pontosabb mozdulat sokkal többet adhat, mint a látványos nagy.

Nagyon gyakori az is, hogy valaki nem érzi, mennyire feszíti túl magát. Sok vendégnek már az is nagy felismerés, amikor rájön, hogy egy gyakorlatot nem kell összeszorított fogakkal végigcsinálnia.

Van olyan gyakorlat, amit te imádsz, a vendégeid viszont kevésbé? És fordítva?

Persze. Én kifejezetten szeretem az egyensúlyi gyakorlatokat: minél instabilabb a helyzet, annál jobban érdekel, hogyan reagál rá a test. A vendégek egy része ezt kevésbé romantikusan éli meg.

Mi az a mondat, amit valószínűleg már százszor hallottál vendégtől, és pontosan tudod, mi lesz utána?

„Én ezt nem tudom.” És általában pontosan tudom, hogy utána mégis meg fogja csinálni.

Szerinted mitől lesz jó egy edzés?

Attól, hogy a végén nemcsak azt érzed, hogy dolgoztál, hanem azt is, hogy valami megváltozott. Lehet, hogy erősebb lettél. Lehet, hogy könnyebben mozogsz. Lehet, hogy megszűnt egy feszülés. Lehet, hogy egyszerűen csak végre egy órán keresztül magadra figyeltél.

Nem hiszek abban, hogy egy jó edzésnek kötelezően fájnia kell vagy teljesen ki kell fárasztania. A jó edzés szerintem az, ami hozzáad valamit az életedhez, nem pedig elvesz belőle.

Van olyan vendégélményed vagy történeted, amire a mai napig jó érzéssel gondolsz vissza?

Több is, nem tudnék egyet választani. Talán azok a történetek érintenek meg a legjobban, amikor valaki eleinte bizonytalanul, fájdalommal vagy akár félelemmel érkezik, és hónapokkal később egyszer csak azt mondja: „Most már ezt meg tudom csinálni.”

Nem feltétlenül egy látványos mozdulatról van szó. Lehet, hogy valaki újra le tud hajolni a gyerekéhez, fájdalom nélkül fel tud kelni a földről, vagy egyszerűen már nem fél attól, hogy egy mozdulat rosszat fog tenni neki.

Mit szeretnél, hogy egy vendég az órád végén érezzen?

Azt, hogy egy kicsit jobban van — fizikailag is, lelkileg is. Szeretném, ha úgy menne ki az ajtón, hogy érzi: tett valamit magáért. Nem azért, mert le kellett dolgoznia valamit, nem azért, mert büntette magát, hanem mert adott magának egy órát.

Ha valaki most készül először részt venni az órádon, mit mondanál neki?

Azt, hogy ne akarjon megfelelni. Nem baj, ha kezdő vagy. Nem baj, ha merev vagy. Nem baj, ha nem tudod, mi az a core, és az sem baj, ha azt gondolod magadról, hogy túl ügyetlen vagy hozzá. Pontosan ezért jössz.

Nem kell előre felkészülnöd az órára. Gyere úgy, ahogy vagy, én pedig majd segítek megtalálni azt a szintet és tempót, ami neked megfelelő.

És a végére egy személyesebb kérdés: mit jelent számodra a Core12?

A Core12 nekem sokkal több, mint egy stúdió. Ez egy szemlélet arról, hogyan gondolkodunk a mozgásról és a testről — arról, hogy nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat benne. A tizenkét alapelv, a testtudattól és az egyensúlytól a stabilitáson, légzésen és áramláson át egészen a testszeretetig, tulajdonképpen azt foglalja össze, amit én a mozgásról gondolok.

És persze benne van rengeteg munka, kísérletezés, hibázás, újrakezdés, és nagyon sok ember, akitől én magam is folyamatosan tanulok.